Az asztrológia számomra egy önismereti út, egy kapu, amely által megfejthetjük igazi Önvalónkat. Nem a jövő megjövendölésére szolgál. Bár körvonalazni lehet vele az életünkben megjelenő nagyobb eseményeket, amelyekre így nagyobb mértékben fel tudunk készülni, mégsem ez adja a mélységét.
Sok éve kutatom már ki is vagyok, mit hoztam magammal, mik az erősségeim, hol vannak a gyengeségeim. Az asztrológia egy ésszerű, szimbólumrendszeren alapuló, összetett tudomány, melynek eredete több ezer éves tapasztalatra nyúlik vissza. Amikor elkezdtem tanulni, bevallom voltak kétségeim, mert azt gondoltam az embereket nem lehet 12 jegybe besorolni. Hiszen, mint ahogy a mondás is bölcsen mutatja, „ahány ember, annyiféle” sőt a megtapasztalásaink, érzelmi beállítottságunk is ugyanennyire sokszínű.
Aztán amikor a tananyagban túlhaladtunk a jegyek értelmezésén, szemem elé tárult egy csodálatos, összetett világ. A bolygók, az aszcendens, a tranzitok, a fényszögek mind – mind szinezik valaki egyéniségét. Ám valójában fordítva van: egy asztrológiai képlet személyiségünk kódolt lenyomata, tükröződése, amely kulcs önmagunk, környezetünk, szeretteink, gyermekeink mélyebb megismeréséhez (amiben ugyanúgy képesek vagyunk meghaladni önmagunkat, nincs „kőbe vésve”). Most már úgy gondolom: ahány ember, annyi féle asztrológiai képlet is létezik.
Tanulmányaim hozzásegítettek ahhoz, hogy tisztábban lássak, hogyan működöm, mik az erősségeim, milyen erőforrások lapulnak bennem, melyek segítségével a nehézségeken könnyebben átsimulhatok. Ugyanilyen nagy segítség volt (és jelenleg is az) a gyermekeim megértésében, amit minden jelenlegi vagy leendő szülőnek szeretettel ajánlok. Mert fontos, hogy ismerjük, értsük önmagunkat és ezen keresztül szeretteinket is. Világunk, bonyolult és szövevényes kapcsolati dinamikák hálózata, melynek megismeréséhez, megértéséhez az asztrológia szilárd segítséget nyújthat.
Várlak szeretettel asztrológiai tanácsadásra:
- ha éppen keresed a kiutat és szeretnél tisztábban látni
- tudni szeretnéd hol van az erőd (Mars)
- hogyan tudod Önmagadat a legjobban szeretni (Vénusz)
- illetve milyen módon vágysz a szeretetre
- Hol van a fényed (Nap)
- ha csak egyszerűen kíváncsi vagy
- szeretnéd Önmagadat vagy szeretteidet jobban megismerni
- illetve sok más egyéb esetben is